v-fanfiction
v-fanfiction
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szerelembe nincs logika
Szerelembe nincs logika : 12.fejezet

12.fejezet

Ancsi  2004.11.02. 12:11

H&A

Hermione három órával később sem tudott aludni. Csak forgolódott.

Ismét másik oldalára feküdt és lehunyta szemét. Úgy tett, mintha aludna.

Két perc múlva hllotta, hogy a mellette lévő ágyon felkel valaki. Andy volt az.

Felkelt a fiú és nem a mosdóba ment (ahogy Hermione várta), hanem kiment a házból és becsukta maga után az ajtót.

Hermione, amint hallotta az ajtót becsukódni, felkelt az ágyból és gyanakvóan az ajtó felé pislogott.

Felkelt az ágyból és felvette a köntösét. Gyorsan odament az ajtóhoz és halkan kinyitotta az ajtót. Hátranézett, hgy a fiúk nem-e keltek fel. Ron hangosan horkolt a két fiú pedig nyugodtan aludt.

Kikukucskált az ajtón és kishíján elájult. Az udvar közepén ott állt Andy. Illetve két Andy. Andy szemben állt saját magával.

Az igazi Andyt csak a pizsamájáról tudta felismerni.

A két fiú beszélgetett. Eléggé halkra vették, ezért, Hermione nem hallott semmit.

A lány vett egy nagy levegőt és kiment az ajtón, olyan halkan, amennyire csak tudott. Kilépett a tornácra és gyorsan a tornácon lévő ülőpad mögé somfordált. Innen mindent tisztán hallott.

- Mi a fenét csináltál, Allen? Nem lehesz ilyen sötét! - mérgelődött Andy.

Hermione biztosra vette, hogy a hamis Andy neve Allen lesz.

- Most mi bajod? - vonta meg a vállát Allen - Egy kicsit hangosabbra sikerült a dolog mint vártuk! Na, és?!

- Kicsit? - mérgelődött Andy - Csoda lesz, ha nem erről fog hangzani az egész Reggeli Próféta!

Hermione most nézte csak meg, hogy Allen teljesen utai ruhában van.

- Na és ha arról? - feleselt Allen - Inkább váltsunk témát, ok?! Ki volt az a lány akivel annyira beszélgettél? Ha jól tudom Roxfortos...

- Semmi közöd hozzá, Allen! Szeetném, ha nagyban elkerülnéd azt a lányt! Megértetted? - fenyegetőzött Andy.

- Ugyan már! Úgy néztél rá, mint valami tündérre! - fogatta a szemeit.

Hermione önkéntlenül és egy mosolyt eresztett.

- Elég ebből! Ne tereld el a témát, Allen!

- Ha hallgatsz a jó tanácsra, hagyd azt a lányt! - nézegette egykedvűen Allen az újján lévő gyűrűt - Malfoy is kiszemelte magának!

Hermione úgy meglepődött, hogy hirtelen a szíve is megállt egy pillanatra.

- Te hülye vagy Allen! - csóválta a fejét Andy - Malfoy nem nézhette ki magának! Egyfolytában ócsárolja Hermionét!

- Szóval Hermione a neve?! - kapta fel a fejét Allen.

- Elég ebből Alle! Inkább a te melléfogásodról beszéljünk! - terelte el a témát.

- Most te tereled el a témát! - forgatta a szemeit Allen - Mellesleg, mint mondtam, hagyd azt a lányt, baráti jótanács! Lesz egy-két rossz dolog az életében, ha nem tetszk meg neki Malfoy. Hidd el, nagy hatalma van! - mondta komolyan a fiú.

- Mire célzol ezzel? - húzta gyanakvóan össze a szemöldökét Andy.

- Maradjunk annyiban, hogy volt lehetőségem egy-két sötét dologban kutatni. Elvégre...

- Be ne fejezda mondatot! - vágott közbe Andy - Rég meg kellett volna már ölnöm! Azt sem érdemled meg, hogy a világon maradj!

- Ez van! Nha..mentem, vár a kötelesség! - búcsúzott Allen.

Hermione kihasználtaa pillanatot. Gyorsan odament a ház bejáratához és az ajtóbol figyelt ismét. Ám megint váratlan dolog történt...

Allen nem elsétált, hanem hipp-hopp köddé vált.

- Undok görény! - mérgelődött magában Andy.

Hermione visszament az ágyába, mert látta, hogy a fiú vissza jön.

A lány úgy tett, mintha aludna, aztán mikor a fiú lefeküdt csak tanakodni tudott a történteken...

 
Fanfiction
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!