Féregfark dühtől eltorzult arccal nézett vissza rám.

- Ne félj, Hermione! - suttogta - Hamarosan jön a Nagy Úr és végre leszámol veled!

- Állok elébe! - húztam ki magamat - Nem félek a haláltól! - mondtam magabiztosan.

Féregfark pillantása elárulta, hogy ezt várta volna legkebésbé.

- Kinyílt a csipád Hermione! - kaffogott vissza - Visszabeszélsz avval az emberrel, ai esetleg megmnthetne, ha szólna néhány jó szót az érdekedben, a Nagy Úr előtt.

Felnevettem.

- Ugyan már Féregfark! - nevettem - Nem emlékszel a harmadik évemre? Ha jól tudom te voltál az, aki térden állva könyörögtél nekem,Harrynek és Ronnak, hogy ne öljenek meg Siriusék!

Féregfark elhúza a szája szélét és mérgesen elvihrzott.

- Nekem akkor is egy gyilkos patkány maradsz, Féregfark! - üvöltöttem utána.

Féregfark megtorpant, de nem fordult vissza és nem is jött vissza.

Eljöttem a rácsoktól és leültem a földre a falnak támaszkodva.

Nha akkor most mi a fenét fogok most csinálni?

De azért ügyesen beolvastam Féregfarknak!

Ismét léptek közeledtek. Több, mint valószínű volt, hogy Féregfark jött be valakivel. Viszont az is biztos volt, hogy nem Voldemorttal.

- Nem vagyok rád kíváncsi Féregfark! - üvöltöttem ki, úgy, hogy fel sem álltam.

Ám legnagyobb meglepetésemre nem Féregfark állt meg a rácsok előtt, hanem Harry, Draco, Ron és Ginny!

- Mi a fenét kerestek ti itt? - pattantam fel.

- Téged! - válaszolta szűkszavúan Harry.

- Megvannak a kulcsok! - zörgetett meg a kezében egy rkás külcsöt Ginny, amit odaadott Draconak.

- Vigyázz! - figyelmeztette - Olyan, mintha áram lenne vezetve a rácsokba!

- Ne aggódj, Hermione! - nyugtatott Draco -Ismerem az átkot!