Draco és én kimentünk az ajtón ahhol valóban hat vámpír volt.

Először mindegyik csúnyán nézett ránk, aztán Draco a mellette lévő vámpírba beledöfte a federabot minden dulakodás nélkül.

Erre persze begurul minden maradék vámpír.

Ránk támadtak. Engem gyszerre két vámpír fogott le. Az egyik átul megfogta a kezeimet, a másik pedig előről adott egy erős ütést az arcomra.

Szerencsére nem vesztettem el a lélekjelenlétemet ezért a hátam mögtt lévő vámpír lábára erősen rátapostam, aki erre meghátrál és elengedett a mákat pedig a falnak úgtam és ledöftem (természetesen porrá vált).

Az a vámpír amelyik hátul fogott azonnal le akart támadni, de (nekem szerencsére) éppen megfordultam és ledöftem.

Így ment ez addig, amíg Draco le nem szúrta az utolsó vámpírt is.

- Szép volt! - dícsért.

- Kösz! - lihegtem, miközben a térdemre támaszkodtam.

- Gyere! - Draco ismét megfogta a kezemet és vezetett. A sarkon ki kukucskált és visszafordult a falnak támaszkodva.

- Mi az? - kérdeztem, látva az aggódó arcát.

- Csapda! Ha átmegyünk a plafonon lévő kép alatt akkor kések fognak "leesni". - vallotta be.

Felsóhajtottam és körül néztem. Nem messze mellettünk volt egy váza, amiben virágok voltak.

Oda mentem és kivettem pár szál virágot.

- Mit csinálsz, Hermione? - kérdezte értetlenül Draco.

- Csss! Figyelj! - fegyelmeztem.

Oda mentem a festményhez, de ügyeltem, hogy még véletlenül se menjek be alá.

Odadobtam egy virágot a kép alá virágot.

A festményből hirtelen kések estek le, de úgy, hogy szinte centik sem maradtak szabadon.

A kések elég gyorsan felemelkedte.

Én akkor dobtam be a másik virágot a kép alá, amikor a kések emelkedtek. Miközben emelkedtek, nem estek rá a virágra.

Miután fel értek ismét leestek és szétmarcangoltak egy virágot, amit oda dobtam.

Odafordultam elégedetten Dracohoz.

- Ügyes! - mosolygott és oda jött mellém - Én megyek elsőnek! - mondta komolyan - Ha valami baj lenne menjél tovább! - utasított.

Draco kivett egy virágot a kezemől és a festmény alá dobta, amitől a kések ismét csattantak a földön. Megvárta, amíg fel kezdenek emelkedni a tőrök. Draco gyorsan átfutott, de a kések lecsaptak.

Én nézni sem mertem az egészet. A kezemet a szemem elé tettem.

- Hermione! - suttogott Draco - Átértem! - mosolygott - Most te jössz!

Én is megismételtem Dracot és átértem. Épségben.

Vámpírokkal nem is egyszer találkoztunk a két óra alatt, amíg elértünk a szertárba, ahhol Draco seprűje volt. Nagyon lassan tudtunk haladni a "rejtett csapdák" miatt, amiket csak az az ember ismerhet aki itt lakik.

- Utálok repülni! - nyafogtam miközben felültem Draco háta mögé a seprűn.

- Ha hozol egy kedves hippogriffet, akin szeretsz repülni, felőlem rendben! - mosolygott sunyin.

- Lökött vagy! - nevettem.

Draco elrugaszkodott a padlótól és kirepültünk a kertbe. Itt kérdőn rám nézett.

- És most mi csinálunk? - kérdezte.

- Repülj olyan magasra amennyire csak tudsz! Az átkok magasságra nem tudnak örökké tartani!

Draco bólintott. Magasabbra repült, mint én egykor, arra hivetkozva, hogy az átkokat megerősítették.

Amikor Draco elérte azt a magasságot, amire Ő gondolt megáltt és átrepült ( iszonyatosan magasan) a kerítés felett.

Draco elvitt Roxmortsba és csak onnan mentünk hop-porral a Rendre.