- Hermione, Hermione! Ébredj!

Arra ébredtem, hogy valaki az arcomat gyengén pofozgatja.

Kinyitottam a szememet és négy arcot láttam meg.

Először Mr. Weasleyét aztán megláttam az ikreket, Malfoyt.

Fred segített felülni. Mivel senki nem járt olyan eldugott helyen, mint mi Malfoyal senki nem látta, hogy elájultam (szerencsére).

- Jól vagy, Hermione? - kérdezte aggódva Mr. Weasley.

- Igen...azt hiszem...

Mr. Weasley segített felállni.

Még mindig szédültem.

- Ettél valamit ma, Hermione? - fürkészte a tekintetemet George.

- Nem sokat... 

- Jól van - vágott közbe Malfoy - majd én etetek vele egy kis kaját a Három Seprűben. Gyere, Hermione! 

Malfoy el kezdett húzni, de Fred visszahúzott.

- Még csak az kéne! Te vagy az utolsó ember, aki aggódik Hermione egészségéért!

- Mit mondtál? - sziszegte Malfoy.

- Jól hallottad... - válaszolta mérgesen Fred - te csak magadért és csakis magadért aggódsz!

Fred és Malfoy elindultak egymás felé.

- Elég! - avatkozott mély hanggal közbe Mr. Weasley - Azt hiszem egyikőtök sem aggódik eléggé Hermionéért, ha képesek vagytok előtte veszekedni, mikor ő ilyen állapotban van!

A fiúk megálltak és megbánó arcot vágtak, de még mindig utállak pillantásokat vetettek egymásra.

Mr. Weasley odajött és elvezetett a Három Seprűhöz. Ott beültünk és rendelt nekem egy tányér levest.

Fred, Malfoy és George is leültek az asztalunkhoz.

Amikor kihozták a levest még mindig nem kívántam. Anyu levesére emlékeztetett. Nem akartam enni semmit...

Ahogy néztem a levest úgy éreztem, hogy sírnom kéne, de szavamat adtam, hogy egy Mardekkáros előtt sem fogok sírni! SOHA!

- Egyél belőle! - szólt kedvesen Mr. Weasley - Attól, hogy nézed, attól nem leszel jobban!

- De már sokkal jobban vagyok és nem vagyok éhes...tényleg...

- A nem vagy éhes és a nem kívános között nagy a külömbség! Egyél csak!

- De nem akarok! - makacskodtam - Tényleg jobban vagyok.

- Tudom, hogy fáj a szüleid elvesztése, de Ők sem akarnák, hogy éhen halj!

- Nha jól van... - szólt közbe Malfoy - én elmegyek. Nem hiszem, hogy kellek ide. Malj még talákozunk, Granger!

Malfoy valóban elment. Vele együtt minden Mardekkáros kiment a Három Seprűből.

Ebből is látszott, hogy a markában tartja a Mardekkár házat.

Egy könny gurult le az arcomon, de gyorsan letörültem.

- Az, hogy valaki sír, amikor meghal valakije természetes - szólt mögöttem egy fiú hangja. Megismertem a hangot, ezért nem is fordultam meg, külömben elsírtam volna magamat - hisz ezzel is azt mutatkozik, hogy mennyire szerettük az illetőt. És már többé nem lesz nekünk pótolható...

Megfordultam és Harry állt velem szemben.

- Egy barátnőm így szólt hozzám, mikor elvesztettem a keresztapámat! - mosolygott...