Bementem Dumblendore irodájába.

Dumblendore az igazgatói székben ült szokásos csillogással a szemében, de az igazgató nem egyedül várt rám.

- Szia, Harry! - öröm és egyben fájdalom volt újra látni a fiút - Dumblendore professzor, hívatott?

-Igen, Hermione! - intett, hogy üljek le a másik szákre, ami Harry széke mellett volt a tanáriasztallal szemben - Hermione, tudom, hogy mi történt a konyhában. Harry elmesélte.

Nagyon mérges lettem. Legszívesebben beolvastam volna az igazgatónak. Ő  ugye mindent tud, ami a Roxfortban van, mégsem jött segíteni, amikor halálfalók voltak a konyhán. Mégsem jött segíteni, amikor Malfoy bevezetett egy szobába...

- Én sajnos nem voltam itt, amikor ti ismét önálló akcióba kezdtetek. A Mágiaügyi Minisztérimban voltam. de amint megtudtam, hogy mi történ, röktön indultam vissza, de már késő volt... - sóhajtott. Már megint úgy válaszolt, hogy tudta, hogy mire gondolok. Ezt utáltam!

Bólintottam. Nem mertem Harryre nézni. Nem volt hozzá bátorságom.

- Akkor, ha most nem veszitek zokon én elmennék a hálószobámba még van egy kis papírmunkám. Majd ti kettesben megbeszéltek mindent... - a mondat egészén egy kedves mosoly volt az igazgató arcán.

Felállt.

- Még egy kondat...ide nem láthatnak be - az igazgató kacsintott és kiment egy ajtón (ami valószínűleg a hálószobájába vezetett).

Felálltam én is a székemből és az ablekhoz mentem. A kviddicspályán a Hollóhátasok gyakoroltak.

- Mit akarsz mondani? - kérdeztem, de még mindig nem tudtam a fiúra nézni.

- Azt hiszem, valamit meg kellene beszélnünk! - hallottam, hogy Harry feláll és néhány lépést tesz felém. Én még mindig a pályát néztem. - Hermione! Nem értelek... szerinted tényleg megölne Malf...

- Igen! - vágtam közbe mérgesenn és Harryre néztem.

- Nem, Hermione!

- De, igen! - üvöltöttem - Megtenné! Ő halálfaló, hamár nem az! Képes bárkit megölni hideg vérrel! Főleg téged!

- Hermione! Mindenképpen meg fog ölni, ha megakar! Nem kellesz ahhoz te! - hozzám lépett. Már csak pár centi volt közöttünk - Ha megöl, akkor legalább úgy fog megölni, hogy tudom itt vagy mellettem.

- Hihetetlen vagy! - mondtam, azzal elmentem a tanáriasztalhoz - Úgy beszélsz a halálról, mintha temészetes lenne! Mintha fel lennél rá készülve! Mintha nem érdekelne az, hogy én mit éreznék, ha te meghalnál!

- Hermione! Szeretlek, értsd meg!

- Én is! de te meg azt értsd meg, hogy ha megfoglak, akkor nem tudlak elengedni! - a mondat végét már csak halkan mondtam. Talán nem is Harrynek, hanem inkább magamnak.

Harry ismét közelebb lépett hozzám. Megint egymással szemben álltunk.

- Miért kéne elengedned? - kérdezte. felemelte az államat és gyengéden megcsókolt. Nem tudtam már ellenkezni...

Miután elváltak ajkaink, akkor sem engedett el.

Szorosan ölelt és közben a fülembe suttogta:

- Nyugodj meg! Ezt is túl fogjuk élni, ahogy mindent!

Harry elengedett. Lépteket hallottunk az igazgató szobájából.

Már csak egymás kezét fogtuk, amikor Dumblendore kijött a szobájából.

- Látom mindent megbeszéltetek... - nevetett.

A professzor intett, hogy üljünk le.

- Sajnálom, hogy ilyen időket kell megélnetek. sajnos én sem tudok semmi vígasztalót mondani. Vannak kémeink a Főnix rendjéből, a halálfalók között, de ha kérdőre vonnánk Mr. Malfoyt, abból semmi jó nem lenne. De ha nagyon eldurvul a dolog, Hermione - fordult felém - akkor szólj.