Az órák hihetetlenül lassan mentek el...úgy éreztem, hogy ez életem legrosszabb napja.

Jó formán nem is mentem ki a szobámból és senkit nem is engedtem be. Azért, hogy lenyugodjak, tanultam nem túl sok eredménnyel.

Este hat körül Fred jött be kezében egy tányér szendviccsel.

- Szia!

- Szia! - köszöntem.

- Gondolom éhes vagy. Nem ettél ma túl sokat. - lerakta a tányért az asztalomra a könyvek mellé és leült az ágyam szélére.

- Hogy viseli Harry? - kérdeztem.

- Érdekes, Harrynek is ez volt az első kérdése, amikor reggel meglátott. - nevetett - Egyépként úgy ahogy te. Borzalmasan.

- Kösz - mondtam a szemeimet forgatva.

- Elmondtam neki a merengőt is - folytatta.

- Ugye nem itt a toronyba? - kérdeztem. Csak remélni tudtam, hogy nem, külömben akkor Malfoy minden szót hallhatott.

- Nem, nyugodj meg! Az egyik tanterembe. Az a zenekari kép - mutatott a képre, amivel gyakorolni szoktam - azon nem láthat át Malfoy?

- Nem. Csak a klubhelyiségbe lát be. Ráadásul átokmentes. De jó, hogy mondod! - odamentem a ruhásszekrényemhez és kivettem az egyik vastag, fekete sálamat. Odamentem a képhet és letakartam - Azért fő a biztonság!

- Hallottad a Roxmortsi hétvégét?

- Nem, mikor lesz? - kérdzetem.

- Most hétvégén.

- Nem megyek! - ránéztem az órámra - Viszont elmegyek ügyelni. Tudod, prefektus vagyok.

Kimentem és lementem az udvarra. Valóban ott kellett ügyelnem.

Csak lépkedtem. Nem is láttam. Nem is néztem. Csak gondolkodtam...

Leültem az egyik padra. Csak néztem az egyik fát, ami alatt nem régen Harry és én hülyéskedtünk.

Odamentem a fához. Végigsimítottam a kezemet a törzsén. A törzse nem érdes, hanem tükörsima volt.

Elöntötte a méreg a fejemet. Belerúgtam a fába.

Legszívesebben még ütöttem, rúgtam volna, de hallottam, hogy valaki vagy valami lépked az oszlopok között.

- Ki van ott? - nem jött válasz - Ki van ott? - ismételtem a kérdést.

Összehúztam a szememet és elindultam a hang irányába. A pálcámat is előhúztam, úgy haladtam.

- Kisasszony! - ugrottam egyet, amikor Dobby szólalt meg a lábamnál.

- Dobby, hagyd abba az ijesztegetést! - mondtam mérgesen, miközben elraktam a pálcámat.

- Sajnálom - Dobby lehajtotta fejét és a a füle is lekonyult.

- Semmi baj, Dobby. Mit keresel itt, ilyenkor?

- Dumblendore professzor küldött, hogy várja magát az irodájában.

- Köszönöm, Dobby! - azzal elindultam az igazgatói iroda felé...