Hajnalban valami furcsát hallottam. Mintha valaki járkálna lenn a klubhelyiségben. Felkaptam a köntösömet és lementem megnézni ki vagy mi van odalenn.

Fülelltem. Nem akartam csak úgy nekirohanni valakinek. Ahogy hallgatóztam, hallotam egy rekedt, mély hangot. Nem értettem, hogy ki lehet az, hisz diáknak nem lehet ilyen rekedt mély hangja.

- Nem, senkinek nem mondhatod meg, hogy élek. Nem tudhatják, hogy tudod.

A szám elé tettem a kezemet. Eleinte csak ismerős volt  a hang, aztán teljesen beazonosítottam.

Kijöttem a fal mögül és két embert láttam meg. Az egyik nem nagy meglepődöttségemre Harry volt a másik pedig.

- Sirius? Hogyan? Ez nem lehet... - hitetlenkedtem.

Mind a ketten hirtelen felém fordultak.

Nem hittem el...Sirius egész jól nézett ki, ahhoz képest, hogy én és mi halottnak hittünk. Bár ruhája eléggé szakadt volt, de nem volt se sápadt, se letört.

- Hermione! - tárta szét mosolyogva a karját - Hogy vagy?

Meglepődtem. Sirius úgy beszélt hozzám, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy én beszélgessek vele.

Körülbelül fél percig csak egymást nézve álltank, aztán Harry törte meg a csendet.

- Mi történt, kérlek részletesen meséld el! - ezek után odajött megfogta a kezemet és a kandallóval szembeni kanapéra ültetett. Mellém ült és megfogta a kezemet. Mind a ketten Siriusra néztünk.

- Gondoltam, hogy kíváncsiak lesztek, hogy mit keresek itt fél év után, azok után, hogy mindenki azt hitte, hogy meghaltam?! - bólintottunk - Rendben - folytatta komolyan - Azon az estén, amikor azt hittétek, hogy meghaltam... egy kicsit meg is haltam...Dumblendore professzor visszajött még azon az éjszakán, hogy megmentsen. Azt, hogy hogyan csinálta, inkább ne is kérdezzétek, fogalmam sincs. Lényeg, hogy nem haltam meg...- Sirius fájó tekintettel a padlót nézte.

Harryre néztem kérdően, de láttam, hogy Ő sem tud sokkal többet, mint én.

- Jó, de miért kellett bújdosnod még előlünk is? - fakadt ki Harry.

- Harry...hogyan magyarázzam...a fél Mágiaügyi Minisztérium kételkedett abban, hogy valóban meghaltam .Semmi képpen nem tudhatta meg senki, hogy élek. Így szabadabban mozoghatok, mert legalább nem keresenek.

Már éppen nyitottam a számat, hogy én is kérdezzek, de Sirius a szavamba vágott.

- Figyeljetek! Nem maradhatok tovább. A karácsonyi szünetben majd találkozunk a Rendnél. Most megyek - Sirius megfordult, de hirtelen mégis megfordult - Ja, igen. Nagyon szép pár vagytok! - mosolygott.

Válaszra se méltatott bennünket és kiment a portrélyukon.

                                                 *

Másnap reggel még szívesen aludtam volna. A hajnalban történtek után csak pár-pár perceket tudtam aludni. Az is felmerült a fejemben, hogy az egész csak egy álom volt, de mindig rájöttem, hogy ez egy hülye kifogás. Magamat sem értettem, hogy miért nem ugrálok örömömben, hisz egy jóbarátom él, akiről fél évig azt hittem, hogy meghalt.Biztosan az összezeverodás miatt.

                                                 *

Kerestem Harryt. Beszélni szerettem volna, de fogalmam sem volt, hogy merre járhat. Csak a Nagytermet nem néztem még meg.

Lefelé menet a könyvtárból összefutottam Malfoyal. Semmi kedvem nem volt most a fiú sértegetéseit hallgatni, ezért próbálta a fiút a legnagyobb ívben elkerülni. Nem sikerült...

- Mi van Granger? Álmos képet vágsz. Csak nem fáradt vagy?

-Tévedsz Malfoy! Még mindig a te arcod a sápadtabb! És most hagyj békén, semmi humorom nincs ma hozzád! - vetettem oda.

Éppen fojtatni akartam az utamat, de éreztem, hogy egy hideg kéz erősen megfogja a csuklómat és megfordít.

- Eressz el Malfoy! Ne akard, hogy a pálcámat használjam! Hidd el, nem kell kétszer kérned rá! - már nagyon fájt a kezem az erős szorítás miatt.

- Kérd szépen!Elegem van abból, hogy a pincsi kutyát játszhatom neked, te viszont rám se hederítesz! Miért jobb Potter?

Kezdtem félni Malfoytól. Valóban, ebben az évben valamilyen okból belémszeretett, de ezt nem egy-egy szál rózsával, hanem durva és undok megjegyzésekkel hozta tudtomra.

- Senki nem mondta, hogy fuss utánam! Gyűlöllek, Malfoy! Harryt szeretem és Őt is fogom szeretni, akkor is, ha a csillagokat szeded le nekem az égről!Te nem olyan vagy, mint Harry! Te egy undok, szadista, sunyi alak vagy! Harryt szeretem és mindig őt fogom szeretni!

Malfoynál valószínűleg elszakadt egy cérna, mert hirtelen elengedte a kezemet, de ennél is gyorsabban kaptam egy akkora ütést az arcomra, hogy a földre estem.

Még fel sem tudtam emelni a fejemet, amikor valaki megragadta Malfoy vállát és a falnak csapta tallárjától fogva.

Amikor kissé feltápászkodtam, láttam, hogy Harry üti Malfoyt. Gyorsan felkeltem. Harry szinte a földre hajította a Mardekkáros fiút. Előhúzta a pálcáját és Malfoyra szegezte.

- Neee! - üvöltöttem. Gyorsan odafutottam hozzá és még mielőtt egy árva hangot is ki tudott volna Harry ejteni a száján és gyorsan leeresztettem a kezét.

- De...de, Hermione! - nézett rám Harry döbbenten - Hermione! Ez a szemét megütött téged!

Malfoyra néztem. Ő kiszolgáltatottan és remegve feküdt a földön, mint aki a halálos ítéletére vár. Nem éreztem iránta sajnálatot, sőt gyűlöltem, de Harry járt a fejemben.

- Ne, Harry! - győzködtem - Nem éri meg! Malfoy nem ér meg ennyit!

- Szerencséd Malfoy, hogy Hermione ilyen jószívű! Én legszívesebben itt és most megölnélek!

Harry még mindig lihegett a dühtől és a fáradtságtól, de szemében hihetetlenül sok gyűlölet volt, ha csak Malfoyra nézett.

- Takarodj! Tűnj innen! - üvöltötte Harry.Én a biztonság kedvéért még mindig fogtam Harry mellkasát, mert éreztem, hogy hihetetlenül sok önularomra volt szüksége.

Malfoy lassan feltápászkodott. Még mindig fogta a mellkasát Harry ütései miatt. Ahogy elindult, még egyszer hátrafordult.

- Granger! Egyszer úgy is az én csajom leszel! - mondta mérgesen majd sietve elrohan és már nem láttam.

- Jól vagy? - kérdezte Harry. Olyan aggódó szemekkel nézett rám, de mégis megnyugodtam, ha a szemébe néztem.

- Igen. Ölelj át! - Szorosan átölelt. Pár csepp könny gurult le az arcomon. Nem tudom miért, de nagyon megrémítettek Malfoy szavai. Féltem, hogy egyszer a mi szerelmünk is tiltott szerelem lesz.